Autóreklámot láttam valamelyik ismerősnél. A reklámban nem közlekedési eszközt, hanem érzést árultak, A határtalan szabadság, gondtalan száguldás érzését.
A valóság megugye. Dugóban pöfögés, kellemetlen pénzügyi nyomás a zseben tankoláskor, parkoláskor, szervizben, és parázás a rendőrtől, hogy valamit talál és megbüntet, mert valamit talál, ha megállít. Úgyis talál. Mégis a legtöbben új autóra vágynak, és még hitelre is megvennék, ha kapnának és lenne némi reményük a törlesztőrészlet kigazdálkodására.
Olvastam, hogy sokan dolgoznak humbugszakmákban. Növekvő pályázatíró cégben vagyok részes. Elsőre úgy tűnhet, hogy valami kibaszott jót teszünk az ügyfeleinkkel, mert segítjük őket abban, hogy sokszázmilliós fejlesztési forráshoz jussanak. A teljes pályázati folyamatot megfigyelve ez már nem annyira jótéteményszerű, igazából nagyon haszontalan amit csinálok. (Nem a pályázatírás maga, hanem a pályázati támogatások rendszere)
Kb. így működik a pályázati rendszer:
- Beszedik az adókat az államok.
- Befizetik az uniónak a költségvetés rájuk jutó részét.
- politikusok kiharcolják az országuknak jutó kereteket.
- Itthon hatóságok, lobbisták összerakják a pályázati kiírásokat a keretek alapján.
- Megírjuk a pályázatot, az ügyfél vehet pl. targoncát fél áron (i.e.50% támogatással), és lenyomja azt a versenytársát, aki szerint felesleges pályázni, vagy balfasz céggel íratta a pályázatát.
- A sikerdíjból életérzés autót veszünk, amivel állunk a dugóban, és hogy legyen pénzünk benzinre, még több pályázatot írunk.
A pénz az intézményrendszeren keresztül visszakerült oda, ahonnan el sem kellett volna venni, de közben egy csomó öltönyös, lobbista, és egyéb jólfizetett alaknak is jutott. Szerencsére mi is jólfizetett alakok vagyunk, mert eredményesen írjuk a pályázatokat és megküzdünk az ügyfeleink érdekéért (főleg az ő démonaikkal és szabálykerülésükkel), hogy meg is kapják a támogatásukat.
Választhatok, hogy a rendszer részeként a kapott pénzt fogyasztásra költöm, mint szinte mindenki mindent, vagy hajlandó vagyok bevállalni, a lenézést a tízéves autómért, kitaposott cipőmért, és azért dolgozom, hogy kiszállhassak a rendszerből. Eddig főleg a fogyasztás dominált, de most ezen változtatok, a kiszállás, a heveny semmittevés állapota a célom.
Első feladatom: A kiszállást, mint célt eladni az asszonynak.
